• Üdvözöllek a Skyride honlapján! Bányai Benjámin vagyok, Skyride Repülési Kihívások Kft. ügyvezetője. Engedje meg hogy megosszam Önnel történetem. Gyerek korom óta mindig is azon álmodoztam, hogy ha „nagy leszek” pilóta leszek. 17 éves voltam amikor elindult repüléses pályafutásom, mint vitorlázó repülőgép pilóta. 18 évesen felvételt nyertem a Nemzeti Pilóta Akadémiára és évekkel később repülőmérnökként és kereskedelmi pilótaként végeztem. Pályafutásom során több kontinensen is repültem legyen az Afrika, Közel-Kelet vagy Európa.

    Pilóta karrierem után az üzleti élet felé vettem az új irányt, 2008-ban megalapítottam egy sétarepüléssel foglalkozó cégemet, amely a Budapest, Dunakanyar és Balaton fölött szervezett repüléseket. Egy évvel később elindítottuk magángépes szolgáltatásainkat, amely Európán belül biztosított exkluzív környezetben, prémium színvonalú utazási lehetőséget.

    2013-ban megálmodtam saját fejlesztésű, innovatív, exkluzív, kihívásos és világszinten egyedülálló repülési programjainkat. Így született meg a Skyride. Kiváló szakmai csapatommal minden feladatot maximális figyelemmel és kreativitással viszünk véghez, így válik kivétel nélkül minden programunk exkluzív repülési kihívássá. Célunk, hogy felrázzunk a szürke hétköznapokból, és egy életre szóló élménnyel gazdagodj!

    Egyéni élményprogramjaink:

    • Vadászrepülés egy eredeti L-29 típusú sugárhajtású repülőgéppel. Repülj 700 km/óra sebességgel, földközelben, fejjel lefelé!
    • Bungee Diving: próbáld ki a világ legmagasabb Bungee Jumping ugrását 500 méterről, egy Mi-2-es orosz helikopterből.

    Csoportos élményprogramjaink ideálisak céges csapatépítésre, partnernapi eseményekre, és baráti társaságok adrenalin túrájaként egyaránt!

    • Extrém helikopteres műrepülés

      Repülj a világ egyik legjobb műrepülő helikopterével és pilótájával! A 10 perces program során egy Mi-2-es orosz katonai helikopterrel a Helikopter Műrepülő Világbajnokság nyertes szabad programját repüljük végig. A repülés során olyan extrém helyzetekbe kerülsz, amilyen ritkán adatik meg civilek számára.

    • Legyél Te is pilóta egy napra!

      Legnépszerűbb programunk, melyben kipróbálhatjátok, milyen vezetni egy Diamond 20-as, vagy egy Cessna 152-es típusú repülőgépet!

    • Oldtimer kalandrepülés a Dunakanyar fölött, érkezés és távozás limuzinnal!

      Repülj vissza a múltba egy Oldtimer utasszállító repülőgéppel! Képzeld el, hogy gyönyörű napsütéses időben repülsz, a Duna alattad, a kék ég fölötted, egekbe szökő hegyek körülötted, Te pedig egy csodálatos Oldtimer repülőgépről gyönyörködsz a látványban!

    • A Határaidon túl, a földön, vízen, levegőben!

      Egy egész napos exkluzív programsorozat, mely során átélhetitek, hogy milyen érzés a saját és a fizika határait feszegetni, mindezt 3 teljesen eltérő környezetben: földön, vízen, levegőben.

    • Földön, vízen és levegőben Balatonon!

      Oldtimer utasszállító repülőgéppel repülés Budaörsről Siófokra, leszállás után vitorlázás következik, ahol a hajó személyzete egy kellemes grillebéddel várja vendégeinket a Balaton közepén. Ebédet követően Somogybabodon Rally központban megismerkednek az terep autózás élményével. a nap végén repülővel naplementében vissza repülés Budaörsre.

    • 4 napos exkluzív felsővezetői készségfejlesztő képzés

      A program során a csapatnak-minden előzetes tapasztalat nélkül- meg kell tanulnia olyan szinten együttműködnie, hogy eljuttasson, egy igazi repülőgépet (Piper Chieftain P-31) a célállomásra. Nem a csapat vezeti a repülőgépet, de ők hozzák a döntéseket, -ezáltal a gép irányítása is- legyen az 1 fokkal balra fordulás vagy 500- láb süllyedésről.

      A program a gyorsan változó környezetben nyomás alatt segít jobb döntéseket hozni, stratégiát tervezni, problémát megoldani és egyértelműen és hatékonyan kommunikálni és mindezt csapatban. Mindezt a közforgalmi repülés és a vadászpilóták által -évtizedek alatt kidolgozott és kifejlesztett -a mindennapok éles helyzeteiben használt modellek alapján teszi.

    Reméljük Téged is hamarosan a fedélzeten üdvözölhetünk!

    Üdvözlettel,
    Bányai Benjámin

  • IMG_0383
    gravir_logo

    Brossúra:

    kiadvany-borito
  • youtube-logo facebook-logo
    Kapcsolat: Skyride Repülési Kihívások Kft. | Cím: 1142 Budapest, Írottkő utca 14. | +36-30-481-7154 | benny@sky-ride.eu